Maradj talpon a forgószélben - XI. Home Staging Konferencia

Vannak napok, amelyekre még hetek múlva is jó érzéssel gondolunk vissza. Október 9. pontosan ilyen volt.
Reggel kilenckor, ahogy egymás után érkeztetek a Lurdy Ház 5-ös terme elé, már érezni lehetett, hogy különleges nap elé nézünk. Kávéillat, ölelések, „De jó, hogy itt vagy!” – ismerős arcok, régi kollégák, akikkel talán évek óta nem találkoztunk, és új arcok, akik most léptek be először a közösségünkbe. Napokkal az esemény előtt már az összes jegy elkelt: több mint 140-en gyűltünk össze, hogy egy egész napot töltsünk együtt a szakmánkkal – és egymással.
Idei mottónk, a Maradj talpon a forgószélben, sokunknak a szívéből szólt. Lassul az ingatlanpiac, gyorsul a technológia, és mindannyian keressük, hogyan maradhatunk láthatók, hitelesek és sikeresek ebben a változó világban. Ezen a napon nem egyedül kerestük a válaszokat.
Előadóink és kerekasztal-résztvevőink a program sorrendjében
Kaltenecker Kristóf – Személyes márka deep dive
Matykó Noémi (Chiro Marketing) – Maradj látható a forgószélben
Sipos Zoltán (Kreatív Kontroll) – Mit adhatsz oda a gépnek, mit soha?
I. kerekasztal: Manninger Zsuzsi, Császár Mónika, Kinsella Dóra
Balogh László (ingatlan.com) – Korszakváltás előtt az ingatlanpiac
II. kerekasztal – moderátor: dr. Szabó Márta; résztvevők: Éles Gabriella, Széll Emese, Grabant János
Tusnádi Roland – FAME
Opra-Szabó Zsuzsa (ASP Master, Amatrine HOME) – AI a home staging szolgálatában
Reggel: láthatóság és bizalom
Kaltenecker Kristóf egy olyan kérdéssel indította a napot, amely sokunkban egész nap visszhangzott: a szaktudásodból mennyi érzékelhető annak, aki még soha nem dolgozott veled? Személyes márka deep dive című előadásában bemutatta a LIFTOFF-modellt, amely a kezdő márkaépítőtől a közismert szakértőig vezeti végig a személyes márka útját. A receptje megnyugtatóan egyszerű: gyűjtsd össze munka közben az érdekes ügyfélkérdéseket, válaszd ki közülük azt, amelyik másoknak is segít, és oszd meg olyan ritmusban, amelyet tartani tudsz.
Kristófék a teremben berendeztek nekünk egy kis podcaststúdiót fényekkel, hangtechnikával és igazi stúdióhangulattal, ahol bárki kipróbálhatta, milyen ez a platform.
Matykó Noémi, a Chiro Marketing senior marketingstratégája Maradj látható a forgószélben című előadásában arra emlékeztetett, hogy a látvány megszerzi a figyelmet, de a döntést a történet viszi tovább. Megmutatta, hogyan válik egy szép before–after képből meggyőző esettanulmány, és hogyan szólhat ugyanaz a projekt másképp a lakástulajdonoshoz, az ingatlanközvetítőhöz és a befektetőhöz. Azt is megtudtuk tőle, hogy az ügyfél ma több felületen keresztül jut el hozzánk. Előbb egy görgetés, egy videó vagy egy keresés során felfedez minket. Aztán a weboldalunkon, az esettanulmányainkban és a véleményekben ellenőriz, és csak ezután keres meg egy üzenettel vagy egy konzultációs kéréssel. Ezért minden felületen ugyanazt a szakmai karaktert kell megerősítenünk, a mérést pedig már a projekt indulásakor érdemes elkezdeni. Ahogy Noémi fogalmazott: „A kép megmutatja a változást. A történet megmutatja a szakértelmet.” A 60 másodperces profiltesztjét bárki azonnal kipróbálhatja a saját Instagramján vagy weboldalán.
Délelőtt: mi és a gép
Sipos Zoltán (Kreatív Kontroll) Mit adhatsz oda a gépnek, mit soha? című előadása után csend lett a teremben – az a fajta csend, amelyben mindenki gondolkodik. Részletesen beszélt arról, hogy ma már sokszor a vevő gépe olvassa el elsőként az ajánlatunkat. Az AI ugyan szép szöveget és látványtervet készít, csak épp sosem járt a helyszínen, a lakásban. Üzenete mégis bátorító volt: a bejárás, a jóváhagyás és a végső döntés a miénk marad. Ahogy ő fogalmazott: „Vázlatot a gépnek, ítéletet soha.”
Az első kerekasztalnál Manninger Zsuzsi, Császár Mónika és Kinsella Dóra őszintén, a saját mindennapjaikból merítve meséltek arról, mivel küzd ma egy home stager. Felszabadító volt hallani, hogy a kihívásainkkal nem vagyunk egyedül.
Délben: beszélgetések egy asztal körül
Az ebédszünetben a délelőtti gondolatok kis baráti társaságok asztalainál folytatódtak. A kiállítói standoknál lámpákat, csempéket, tapétákat és bútorokat nézegethettünk, a pop-up podcaststúdióban pedig többen is mikrofon elé ültek. Névjegyek cseréltek gazdát, és új kapcsolatok születtek.
Délután: piac, szinergiák, rendszerek
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője Korszakváltás előtt az ingatlanpiac című előadását – ahogy mindig – felfokozott figyelem kísérte. A számok józan képet festettek: lassul az értékesítés, a budapesti lakások ma átlagosan 85 nap alatt kelnek el. Volt azonban egy adat, amely különösen nekünk szólt: a jó állapotú lakások négyzetméterára 19%-kal, a házaké 35%-kal magasabb a felújítandókénál. Lassuló piacon az állapot és a megjelenés még többet ér – és ennek elérése pontosan a mi munkánk.
A második kerekasztalnál dr. Szabó Márta kérdéseire Éles Gabriella, Széll Emese és Grabant János osztották meg tapasztalataikat az ingatlanközvetítők és a home stagerek együttműködéséről. Arról beszélgettek, hogyan segíthetjük még jobban egymás munkáját.
Tusnádi Roland a saját történetével nyitott: az első videóját egy telefonnal vette fel egy parkban, és évekig szinte senki nem nézte. FAME című előadásában megmutatta, hogyan lesz a kitartásból ismertség, az ismertségből pedig értékesítési rendszer. Kedves, őszinte üzenete szerint az önmárka abban segít, hogy aki már megismert, könnyebben megbízzon bennünk. Az előadás előtt megnézte 14 magyar home stager közösségimédia-jelenlétét is, és sok kiaknázatlan lehetőségre hívta fel a figyelmet.
A nap utolsó előadásában Opra-Szabó Zsuzsa (ASP Master, Amatrine HOME) AI a home staging szolgálatában címmel végigvezetett minket a home staging folyamatának lépésein, és megmutatta, hol vehet le terhet a vállunkról a mesterséges intelligencia. A cél az, hogy ne a repetitív, automatizálható feladatokkal bíbelődjünk, hanem jóval több időnk jusson a minőségi szakmai munkára. „A rutint add át a gépnek – a szakértelmet tartsd meg.” Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ami pótolhatatlanná tesz minket, az a human touch: az egyediségünk, a személyiségünk, az érzéseink, az ízlésünk, a szaktudásunk és a felelősségvállalásunk. Beszélt a szakma virtuális stagingről szóló állásfoglalásáról is: eszerint a látványterv csak ígéret, a valódi home staging viszont kézzelfogható, és bizalmat épít.
Zárásként: tombola és egy utolsó közös óra
A zárszó után jött a nap egyik legjobban várt pillanata, a tombola. Ahogy egymás után hangzottak el a nyertes számok, újra és újra feltapsolt a terem. 33 értékes nyeremény talált gazdára. Szívből köszönjük minden felajánlónknak a nagyvonalúságot, amellyel ennyi örömet szereztek résztvevőinknek:
Rábalux Magyarország Kft., Varte Kft. – Csempecentrum, Nemiskacat Kft., Sipos Zoltán – Kreatív Kontroll, Dr. Somogyi Patrícia, Kondorossy Zsófia, TotalWolf – Farkas Pál Gábor, Gábor & Judit – Ingatlan másképp, Whimsy Woods Retreat, Milesz-Nagy Orsolya (NS Home / Nagy Orsi Visual Story), Home for Profit, Ungvári Home Design, Nadina Interior, 220 volt, HOMEINFO, Luna Rossa Boutique Apartman (Amatrine HOME), Böczkös-Borsay Andrea, Exkluzív Interaktív eMagazin, Szilber Szilvia és Otthonkommandó Ditta.
A teremben este hatig maradhattunk: még egy kérdés az előadóknak, még egy közös fotó, még egy „Majd hívlak!” – és ismét elöntött minket az érzés, milyen jó is egy ilyen közösséghez tartozni.
Partnereink, akik nélkül ez a nap nem jöhetett volna létre
Hálásan köszönjük kiállító partnereinknek és támogatóinknak, hogy standjaikkal, termékeikkel és jelenlétükkel színesebbé tették a napot:
RS Bútor
Rábalux
Csempecentrum
Nemiskacat
Tapéta Korzó
Bútorhacker
Ungvári Home Design
Kaltenecker Kristóf pop-up podcaststúdiója
A nap legszebb pillanatait Nagy Orsi Visual Stories a rendezvény hivatalos fotósa örökítette meg. Köszönjük a gyönyörű képeket! A fotógalériát hamarosan megtaláljátok a Facebook- és Instagram-oldalunkon.
Amit tőletek kaptunk
A konferencia után sokan már aznap este megírtátok, mit adott nektek ez a nap. Minden sorát örömmel olvassuk, és igyekszünk megoldást és választ találni a felvetett ötleteitekre, kéréseitekre és kérdéseitekre.
Néhány gondolat, amely különösen megmelengette a szívünket:
„Gondolkodás, tudás és kapcsolódás.”
„Inspiráció, új látásmód, networking, jó hangulat.”
„Megerősítéseket, ötleteket kaptunk, és végre találkoztunk néhány rég nem látott kollégával.”
Mondd el te is!
Ha ott voltál, és még nem írtad meg a véleményed, szívesen várjuk. Minden válasz segít abban, hogy a következő találkozásaink még inkább rólatok és nektek szóljanak.
Egyesületi tagoknak: https://forms.gle/qtmfQRpoMhGCTcSj7
Nem tag résztvevőknek: https://forms.gle/BSb4C5j8iPG6Pskx9
Kiállító partnereinknek: https://forms.gle/HPLMc3QNofSqRkzv6
Ha megosztod a napot a közösségi médiában, jelöld meg az egyesületet: @homestagingegyesulet (Facebook) és @magyar_home_staging_egyesulet (Instagram). Kérdésed van? Írj nekünk bátran: info@mhst.hu
Ami előttünk áll
A visszajelzéseitekből szépen kirajzolódik, mire vágytok: több gyakorlati workshopra (AI a tervezésben, közösségi média a gyakorlatban, festés, tapétázás, burkolatfelújítás), kisebb, gyakoribb találkozásokra, szakmai kávézásokra és partnertalálkozókra. Meghallottuk, és már dolgozunk rajta.
Tartozz hozzánk!
Ha ez a nap kedvet adott ahhoz, hogy többször is velünk légy, légy a tagunk! A Magyar Home Staging Egyesület olyan szakmai közösség, ahol a hasonló kihívásokkal szembenéző kollégákkal megoszthatod a tapasztalataidat, tanulhatsz, fejlődhetsz, és mindig számíthatsz egy biztató szóra.
A tagság előnyei: mhst.hu/tagsag-elonyei
Jelentkezési űrlap: mhst.hu/jelentkezesi-urlap
Köszönjük!
Köszönjük tagjainknak és minden résztvevőnek, hogy megtöltöttétek a termet energiával, kérdésekkel és nevetéssel!
Köszönjük előadóinknak – Kaltenecker Kristófnak, Matykó Noéminek, Sipos Zoltánnak, Balogh Lászlónak, Tusnádi Rolandnak és Opra-Szabó Zsuzsának –, valamint kerekasztal-résztvevőinknek, Manninger Zsuzsinak, Császár Mónikának, Kinsella Dórának, Éles Gabriellának, Széll Emesének, Grabant Jánosnak és moderátorunknak, dr. Szabó Mártának, hogy megosztották velünk a tudásukat és a tapasztalataikat!
Köszönjük partnereinknek és felajánlóinknak a támogatást, Milesz-Nagy Orsolyának a képeket, a Lurdy Háznak a vendéglátást – és mindenkinek, aki a háttérben azon dolgozott, hogy ez a nap ilyen szép legyen.
Viszlát a következő találkozáson!
Szeretettel,
a Magyar Home Staging Egyesület Elnöksége



Hozzászólások